Pontosabban karamelles narancsszörpöt. Én most már igen. Történt ugyanis, hogy elfogyott a szörp, amit nyáron főztem. Citromfű-menta volt, de nem volt valami jó. Legalábbis nekem nem ízlett annyira. Igaz, ez volt az első kísérletem. Aztán csináltam citromszörpit is, az már finomabb volt. Most pedig jött a narancs, ha ez elfogy az almaszörpöt tanulom meg. Régen azt hittem sokkal nehezebb ilyeneket készíteni, aztán rájöttem, hogy nem, és így nem veszünk meg mindenféle szénsavas üdítőt. Elég a szörp+szóda, természetesen szifonból. Akkor jöhet a recept? Tovább »
Nagyon szeretjük a kalácsot. Sok mazsolával, pirítva, vajjal. A bolti is jó, de az igazi, amit itthon készít el az ember. Évekkel ezelőtt volt egy jó receptem, de akkor nem jegyeztem le, így már nem tudom reprodukálni. Sokat kerestem a neten, könyvekben, de egyik sem volt az igazi. Találtam egy receptet Max oldalán, de valahogy nem lett olyan, mint amilyet én szerettem volna. Pedig betartottam minden utasítást. A hozzávalóknál és a kelesztés-sütésnél is pontosan úgy jártam el, ahogy le van írva, de ennek ellenére sületlen lett. Ez egy hónapja volt, akkor a kalácséhséget kiváltottuk boltival. Most megint felbukkant, és nem fogott ki rajtam! Kaptam kölcsön egy könyvet, amiben van egy kalács recept. Azt sütöttem meg, és finom lett. Azt hiszem, maradok ennél a receptnél, de gyorsan leírom, nehogy elfelejtsem.
Házi kalács
Hozzávalók:
250 g finomliszt
250 g rétesliszt
300 ml tej
100 g vaj
5 ml só
100 g porcukor
4 db tojás sárgája
6 g szárított élesztő
80 g mazsola
A hozzávalókat beleteszem a kenyérsütőgépbe, majd alapprogramon hagyom dolgozni.
(A recept Fisch Gábor Házi kenyérsütés könyvéből van.)
Pár hete, vagy inkább hónapja, meghívott minket Laura. Nem írom le hova, mert nem kérdeztem meg, hogy lehet-e. Lényeg, hogy a gyerekkel ez volt az első utunk. A malacka viszonylag jól tűrte a három órás utat, mi is, miután elaludt. Laura nagyon finom húslevessel és spagettivel várt minket. Ebéd után sétáltunk egy kicsit, majd fincsi forró csokit ittunk. Mégegyszer köszönjük Tomi! Azután jött a pihi, nevettünk a gyerek butaságain, majd nyugalomba helyeztük testünket a süti szagú ágyban. Sajtosroló szaga van. Megéheztem.
Ezt a receptet a tévében hallottam, de nem tudom hol és kinél, csak megmaradt a fejemben. Persze közben a gyerekkel játszottam, így lehet, hogy nem is jól jegyeztem meg, de azért elkészítettem. Nagyon szeretem a rántott csirkét. Tovább »