május
2
Újra egy horgolt mütyür. A telefonomnak kellett egy tok, mert a régit már nem szerettem. A neten ötletgyűjtögettem, és találtam is egy jópofa tokot, ami egyébként 6000 Ft-ba kerül (eredeti itt). Na, ezt el kellett készítenem azonnal. Nézegettem a képeket, tervezgettem, és még aznap este elkészítettem. Annyi változtatást eszközöltem, hogy nem egyráhajtásos pálcával készítettem, hanem félpálcával, mert így tömörebb, és jobban védi a telefont, és pántot horgoltam rá, hogy ne kelljen mindig a kezemben tartani. Szerintem nagyon cuki. Ha valakinek kell ilyen, vagy hasonló, mert pont ugyanezt úgyse tudom már elkészíteni, akkor szóljon. Az árban megegyezünk. Tuti nem 6000 ft-ért fogom adni.
május
1
Néhány hónapja rákattantam a horgolásra. Újra! Készítettem is egy táskát. Nekem nagyon megtetszett ez a virágos minta. Lehet majd világosabb színben is készítek egyet.


április
25
Készítettem egy újabb labdát eladásra. Ez is horgolt, átmérője úgy 10-12 cm. Mennyit ajánlasz érte?


március
27
A gyerkőc születése óta nem volt időm azokkal a dolgokkal foglalkozni, amikre régebben sok időt fordítottam, mint pl a gyöngyfűzés vagy a horgolás. Az utóbbi időben már jutott időm a horgolásra, a gyöngyözéssel még várok, mert tuti, hogy a gyerek a készletem felét megenné az első alkalommal.
Szerencsére a horgolás olyan mint a biciklizés. Az utolsó munkáim amigurumi játékok voltak a gyereknek. Most egy labdát készítettem, de ezt már nem magunknak, hanem bárkinek, aki hajlandó érte pénzt adni. Ez az első ilyen darab, még azt sem tudom, hogy mennyiért adjam, csak felmérem a terepet.
A labda 12-14 cm átmérőjű, és ronggyal van kitömve, hogy mosható legyen. Puha, így sérüléseket sem okoz.
január
2
Két héttel ezelőtt még semmit sem hallottam a kefirgombáról. Aztán kaptunk egy nagyobb adagot. Nem várunk csodát, csak egészségmegőrzés címén isszuk. Naponta egyszer. Az biztos, hogy a gyomorsavunknak jót tett.
Amikor megérkezett hozzánk a gomba, elneveztem Gerzsonnak. A drága mostmár akkora, hogy 2 adagot el is lehetne ajándékozni, de nem kell senkinek. Lehet árulni kellene. Neten egy diónyi adag 2000 ft körül van. Nem írom le, hogy mire jó, meg hogy kell nevelni, mások ezt már megtették, például itt.
Tegnap ebéd közben beszélgettük, hogy ki tudja, honnan származhat Gerzson, mekkora utat tett már meg, hány ember használta már fel. Erről jutott eszembe, hogy régebben volt egy levelezőlistás “játék”. Nem ez a mai méles lista, amitől frászt kap az ember, ha heti 2-3-nál többet kap, hanem az az igazi képeslapos verzió. A lényege az volt, az ember gyermeke kapott egy levelet az instrukciókkal és egy címlistával. A listán szereplő első embernek kell küldeni egy képeslapot, majd a levelet 10 példányba lemásolva, el kell küldeni ismerősöknek. A címlista annyiban fog változni, hogy az első ember lekerül róla, a sajátját meg beírja az ember a lista végére. Aztán néhány hét múlva érkeznek a képeslapok. Nagyon szerettem, mindig vártam a képeslapokat. Lehet beindítok egy ilyet.
U.i.: Lánclevélnek hívták.