Browsing all posts in: Desszert

Bon Bon

november 25

Közeleg a karácsony. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy kinek is szeretnénk majd ajándékot adni, illetve, hogy mit is kapjon. Ez minden évben komoly gondot okoz nekem. Nézegettem a neten a blogokat, háta kapok valamilyen ötletet. És kaptam! Már nem tudom, hogy kinél olvastam először, mert nagyon sok oldal foglalkozik ezzel. Azaz a bon bon készítéssel. Jó ötletnek tűnik saját készítésű bon bont ajándékozni. Olcsó, de mégis személyes, és egy szép csomagolással igazán karácsonyi tud lenni. Pár óra alatt sikerült a bb-mizériának teljesen a hatalmába kerülni. Egy teljes napon keresztül olvastam ilyen olyan recepteket, nézegettem képeket, elkészítési módokat tanulmányoztam. A nyálam meg csak csorgott. Úgy döntöttem, belevágok.
Első lépés, formát kell szerezni. néhány webboltot átnéztem, majd a Sőreginél rendeltem szilikon formát, rögtön hetet, mert most akciósan 500 Ft darabja. Máshol 2000, 2500.
Két nap múlva itt is voltak.
A debreceni cukrászkellékesben vettünk csokit és marcipánt, hogy ki tudjam próbálni az új őrületemet. Azt hiszem a csoki felejtős lesz, még az aldis tortabevonó is jobb, és árban majdnem ugyanannyi.
Az elkészítés műveletét nm írnám le, mások ezt megtették helyettem. Például itt
Még sokat kell tanulnom, de azért az eddigi két és fél próbálkozásom sikeres volt, tapasztalatszerzés terén mindenképp.
Ilyeneket készítettem:
- marcipános
- rumos mazsolás – marcipános
- mandulakrémes
- tejkrémes
- kakaókrémes
- karamellás
Szerintem fincsi lett mind. Alant kiteszek egy képet is a mai készletről.

Kalács

november 13

Az utóbbi napokban rákattantam a kalácssütésre. Itt jegyezném meg, hogy utálom Limarát. (Na jó, ez csak vicc). Mindig találok az oldalán olyan receptet, amit sürgősen meg kell süssek. Emiatt lesz a gyerek pék. Már reggel bemegy a kamrába és mutogat a kenyérsütőgépre, követeli a munkába állítását.
A legutóbbi finomság az adventi kalács volt. A fotón nagyon szépen nézett ki, és ez sokat számít nálam. Az eredmény se maradt el. Finom, puha, és 12 óra alatt elfogyott.
A receptet nem írom le, csak belinkelem ITT. A tölteléken változtattam egy kicsit, mert nem volt itthon mindenből. Én diót, csokipasztillát, mandulát és baracklekvárt tettem bele.
Adventi kalács

Karalábés pavlova

november 4

Na jó, ez csak vicc. Bár külön elkészítettem mindkettőt. Először is ma ebédre egy kis karalábéfőzeléket. Még a nyári termésből maradt meg néhány karalábé, ezeket vettem elő. Azt hittem, hogy mindegyik fás lesz, de nem, szépek, finomak, roppanósak. A főzeléket úgy készítettem el, hogy ma a gyereknek is ez lesz az ebédje. Felkockáztam, sós vízben megfőztem, tejes-tejfölös habarással besűrítettem. És büszke voltam magamra, mert ennyire csomómentesre még egy főzelékem se sikerült.
A pavlovát vacsira készítettem el. Még nem sütöttem egyszer sem, de érdekelt, milyen lehet. A receptet Fűszeres Eszter blogjából vette kölcsön. Fincsi lett, bár én csak vaníliakrémet készítettem hozzá, és “gyári” meggyszósszal öntöttük le.
Ma nem főzök. Bár lehet csinálok egy kis melegszendvicset vacsira, egy csésze forró teával.

Főzünk

november 3

Mármint a gyerekkel. Már eléggé leköthető a figyelme a konyhai tevékenységekkel vagy a takarítással, így mindig befogom “segíteni”.
Elsőnek zsömlét készítettünk, mert lenyűgözte a kenyérsütő-gép. Végig nézte a dagasztás folyamatát, ami röpke 15 perc ácsorgást jelentett a konyhapulton, közben hangos “öö”-vel jelezte, hogy ott történik valami. Aztán közösen formáztuk a zsömléket, majd vagdostuk be a tetejüket.
Pár nappal később kókusztekercset “sütöttünk”. Gyúrni nem volt hajlandó, csak a kiszóródó morzsákat pakolgatta vissza az edénybe, és a tejet öntögette. A nyújtásnál, meg ujjlenyomatokat hagyott a sütiben. :-)
Tegnapelőtt a kenyér volt a soros, megint a gép mellett ácsorogtunk. Tegnap este pedig a lángos. Mindenáron nézni akarta mit csinálok, de amikor leültem a földre dagasztani, már nem volt olyan érdekes. Rájött, hogy már megint egy ragadós valamit készítek, és elment. Azért nagyon rendesen végighallgatta, hogy mi is kell a lángoshoz. Rendes gyerek.

Sznikecs szelet

augusztus 11

Na ez volt a második süti… Most kifejezetten jó lett. Le is rom, hogyan kell készíteni, mielőtt elhagyom a receptet. Kicsit bonyolultnak tűnhet az elkészítése, de nem az, viszonylag hamar el lehet készíteni, ha jól ütemezi az ember a dolgokat.

A tésztához kell
-6 tojás fehérje
-20 dkg cukor
-20 dkg darált dió
-3 ek liszt
-1 cs sütőpor
A tojást felverem a cukorral, majd a többit beleteszem, és összekavarom. Előmelegített sütőben (200 fok) 15-20 perc alatt megsütöm. Amikor kihűlt, 20 dkg csokiból máz kerül rá. (Lehetőleg fehér csokiól)
Amíg a tészta sül, elkészítem a krémet. 8 ek cukrot megolvasztok, amikor karamellizálódik, beleteszek 20 dkg margarint, és összefőzöm. A 6 tojássárgáját elkavarom 5 evőkanál porcukorral, mixerrel, jó habosra. Ezt belekavarom a karamellbe. Amint tejfölszerű lesz, besűrűsödik, leveszem a tűzről, és beleteszek 20 dkg pergelt dióbelet.
Ha a krém kihűlt, ráteszem a tésztára, majd ennek a tetejére is kerül csokimáz. Hűtőben 1-2 órát kell pihennie.

Nagyon laktató süti, egy-két szelet elég belőle. Ha sok megmaradna, le lehet fagyasztani, az ízén nem fog érződni.
Képet majd teszek mellé, jelenleg nem találom.